Miközben a comment:com-on többen örülnek az új Petőfi rádiónak, mint nem, azért reggel én is megkaptam ezt a sajtóközleményt:
"Éhségsztrájk a Magyar Rádió kirúgott munkatársaiért
Tisztelt munkatársaim, kedves rádióhallgatók, minden jóakaratú ember!
Én, Cs. Kádár Péter bejelentem, hogy alkotmányos jogommal élve, 2007. július 24-én, kedden, reggel 8 órától éhségsztrájkba kezdek; tiltakozásul a Magyar Rádió vezetőinek – különösen Such György elnöknek, Szetei Tibor humánpolitikai igazgatónak és Kemencei Andrea humánpolitikai és oktatási csoportvezetőnek – érzéketlen, egy egész családot lassú éhhalálra ítélő döntése ellen, továbbá a Rádió munkatársainak folyamatos megalázása, becsapása, egzisztenciális tönkretétele ellen.
1978 júniusában kezdtem dolgozni a Magyar Rádióban. Az eltelt 29 esztendő során hangmérnökként, internetes szerkesztőként, újságíróként, az ORTT elnökének tanácsadójaként és oktatásszervezőként is igyekeztem bizonyítani, hogy értek a műsorszóró rádiózáshoz. Ezt szolgálták pl. a cikksorozataim a Rádiótechnika című folyóiratban, a Hi-Figyelő című műsorok 15 éven keresztül, a három Hangzáskultúra napja, sok-sok zenei hangfelvétel, négy könyv, és azok a tanfolyamok, képzések, amelyek során a felnövekvő nemzedékeket ismertettük meg az igényes műsorkészítés titkaival. Munkámat – egyebek mellett – három nívódíjjal, a hangjáték-kritikusok különdíjával és „Az év szerzője” kitüntetéssel ismerték el.
Az év elején jelentette be Szetei Tibor, hogy csoportos létszámcsökkentés lesz a Magyar Rádióban, de ez nem érinti a Humánpolitikai Igazgatóságot. Amikor egyik munkatársam önkéntesen kívánt távozni a Magyar Rádióból, nem is engedték őt el, ugyancsak arra hivatkozva, hogy a mi területünk nem létszámleadó, és mindannyiunk munkájára szükség van. Ugyanakkor az év elejétől sokszorosára nőtt az adminisztráció, egyre több lett a titok, és pl. csak az Üzemi Tanács elnökének segítségével érhettem el, hogy a témafelelősként rám bízott 88 főnyi hangmester tanulóval rendszeresen személyesen is találkozhassak.
A többszörösen megerősített ígéretek miatt váratlanul ért, amikor én is megkaptam a csoportos létszámleépítésről szóló értesítést. A Magyar Rádió valamennyi szakszervezete, az Üzemi Tanács és e szervezetek több vezetője azonnal mellém állt, és mindent megtett annak érdekében, hogy elbocsátásomat megakadályozza. Ők ismerik szakmai múltamat, és hogy – csakúgy, mint sok kollégám – rossz anyagi körülmények között élek. Három gyermekem van, közülük kettő tanul, egy pedig pályakezdő munkanélküli. A feleségem nettó havi jövedelme nem éri el a 70 ezer forintot. Egy 49 m2-es panellakásban lakunk öten, amelynek havi rezsije magasabb, mint a nejem bére és a családi pótlék összege. Méltányossági kérelmemet azonban – szociális helyzetemet mérlegelve (!) – szervezeti egységem vezetőinek ún. tárgybani egyetértésével az elnök elutasította. Hasonlóan jártak el szinte az összes többi alacsony jövedelmű családdal és az évtizedek óta a rádióban dolgozó emberrel szemben.
54 esztendősen jogom van ahhoz, hogy tartalmas életemet méltósággal, lassú kínhalál helyett a magam választotta módon, a mi drága hazánkban, a Magyar Rádióban fejezzem be. De nem akarok elpusztulni, azt akarom elérni, hogy Such György és társai vizsgálják felül a létszámleépítéssel kapcsolatos összes olyan döntésüket, amelyek az évtizedek óta itt dolgozókat hátrányosan érintik. Nemcsak rólam van szó: a Magyar Rádió vezetői folyamatosan alázzák meg és nyomorítják meg a dolgozóinkat, meggyőzés és együttműködés helyett „lenyomják a torkukon” az intézkedéseiket, és aki nem ért egyet velük, azokat a lehető legdurvább módszerekkel távolítják el, szándékosan meg sem köszönik az eddigi munkájukat. Bejelentem továbbá, hogy munkatársaimmal közösen panaszt nyújtunk be az illetékes hazai és nemzetközi szervezetekhez csoportos létszámleépítésnek álcázott, egyéni és csoportos korosztályi diszkrimináció, törvénysértések és az emberi méltóság megsértése tárgyában.
Az éhségsztrájk alatt munkahelyi feladataimat becsülettel fogom ellátni.
Kapják: a Magyar Rádió dolgozói és vezetői; hazai és nemzetközi érdekvédelmi, emberi jogi és munkaügyi szervezetek, az ORTT és az EBU, valamint a sajtó."
És most ugye erről meg mit lehessen gondolni? Pláne annak, akinek tetszik az új Petőfi?
Valahogy azt képzelem, hogy az elmúlt szabad (?) évek alatt ezt a Rádió-dolgot már rég meg kelletett volna oldani tisztességesen. Akkor talán kevesebb vér és könny folyt volna. Vszeg első körben fülig szarba kellene mártani minden, az évek során politikailag a Rádióba tett vezetőt és a sok nagyokos ORTT-korifeust. Haszna ugyan nem lenne, de legalább kacaghatnánk most.
Nem illene elfelejtenünk, hogy a Rádió megszerzéséért folytatott elvtelen politikusi (h)arcoskodás miatt nem sikerült semmit átmenteni a jelenbe a hajdani Rádió értékei közül. Pedig volt azért, nem is kevés. Most már csak romok vannak, és jön a dózer.
Az egyik szemem őszintén sír az elveszőkért, de a másikkal látom, hogy én is úgy élek ebben az országban, ahogy mindenki: a múltammal, a munkámmal semmilyen jogot nem szereztem. Sem derűs öregségre, sem fix megélhetésre, sem megbecsülésre, semmire. Szar, de ez van.
(Farkasházy Teddy meg örülhet, hogy eddig kihúzta, mert egyszerűen szar, szar, szar már, amit csinál, csak senki, senki, senki nem meri neki megmondani. Pedig lassan ideje volna, esetleg Ónodi úr, a 7i7 producere is felemelhetné a telefont... )
"Dér Heni unja szingliséget!
Megjelenni szándékszik egy bélyeg: szép, valóban jótékony ügy, Mancs kutyával és a valaha híres nevettető, de mára agyhalott, agresszív, vén fasz Gálvölgyi János ajánlásával, amelyből az derül ki, hogy a műész úr és segítői az általános iskolai szintű egyeztetés terén problémákba ütköztek.
Gálvölgyit pedig kérjük már végre elhelyezni valami vicces nyugdíjasházba (akár azonnal Farkasházyval együtt), persze érdemei elismerése mellett. 30 éve vicces volt, gratulálunk; de akkor sem az eszéért és a jó szívéért szerette senki és a korral ő sem lett sem tehetségesebb, sem viccesebb, sem okosabb, sőt. Sőőőőt! (Tehetséges színész pl. sosem volt, bármennyire is erőlteti.)